Program
Pályázat célja: Támogatás fő célja a hazai élelmiszeripari termelői kapacitások fejlesztése, illetve a Magyarországon működő élelmiszeripari vállalkozások kiskereskedelmi láncok és a közétkeztetés gazdasági szereplői által támasztott igényeinek való megfelelése.
Ki pályázhat?
Támogatásban a felhívásban meghatározott gazdasági társaságok, valamint ezek konzorciumai támogathatók. Jelen felhívás célcsoportját azon gazdasági társaságok alkotják, amelyek megfelelnek az alábbi működési jogosultsági kritériumoknak:
a) rendelkeznek legalább két lezárt üzleti évvel,
b) éves átlagos statisztikai állományi létszám minimum 3 fő
c) éves nettó árbevételük 2020., 2021., 2022. évek legalább egyikében elérte vagy meghaladta a 100 millió forintot,
d) végzett tevékenységük alapján élelmiszeripari vállalkozásoknak minősülnek, és a fejlesztendő tevékenység, amelyre a támogatást igénylik a TEÁOR 10 főcsoport bármely alcsoportjába (kivéve a 109-es alcsoportot), vagy a TEÁOR 11 főcsoport bármely alcsoportjába (kivéve a 1102 alcsoport) tartozik vagy éves nettó árbevételük a 2020., 2021., 2022. évek legalább egyikében legalább 50%-a ezen TEÁOR-okból származik (igazolható módon).
e) amelyek az „Irinyi Terv Élelmiszeripari Beszállító-fejlesztési Program keretében nyújtott támogatásokból korábban nem részesültek.
Alapvető jogosultsági kritériumok
Az ÉLIP BP keretében abban az esetben nyújtható támogatás, ha a projekt tekintetében az alábbi jogosultsági kritériumok együttesen teljesülnek:
– a projekt élelmiszeripari beszállítói státuszt fejlesztő területekhez, termékkörhöz vagy technológiához (pl. csomagolás) kapcsolódó problémák megoldására alkalmas beruházások,
– a pályázó közétkeztető, élelmiszeripari vállalkozás, vagy kiskereskedelmi lánc jelenlegi vagy jövőbeni beszállítója lesz a projekt megvalósítási ideje alatt, vagy annak eredményeként, és ezt kétoldalú együttműködési megállapodással, vagy szándéknyilatkozat becsatolásával igazolja.
Támogatott tevékenységek:
a) Új, illetve a meglévőnél magasabb minőséget biztosító új eszközök, gépek beszerzése, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakítása, beleértve az automatizált termelési rendszerek fejlesztését, termékkínálat bővítését lehetővé tevő gyártási technológiák fejlesztését, folyamatautomatizálási eszközök, robottechnológia alkalmazását, intelligens gyártási megoldások beszerzését. (jellemzőit a fejlesztési tervben szükséges részletesen bemutatni).
b) Információs technológia-fejlesztés.
c) Új eszközök, gépek beszerzéséhez, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakításához kapcsolódó gyártási licenc, gyártási know-how beszerzések, immateriális javak beszerzése és kapcsolódó (szolgáltatási, tanácsadási jellegű, vagy szabadalomhoz kötődő) költségeik.
d) Szakértői és tervezési tevékenység (kizárólag az élelmiszeripari tevékenység fejlesztésével kapcsolatosan, pl. HACCP szakértő, vámügyintéző, élelmiszer-ipari, gyártástechnológiai szakértői tevékenység, tervezési szolgáltatás)
e) Az eszköz és technológia fejlesztéséhez szükséges ingatlan és infrastruktúra beruházás meglévő vagy bérelt telephelyen (építés, bővítés, átalakítás, korszerűsítés).
f) Megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása, melyek célja a gazdasági-termelési folyamatok és az üzemen belüli építmények energiaigényének fedezése megújuló energia előállításával.
Az előirányzatból önállóan az a) – c) alpontok támogathatók. Az d) – f) pontokban rögzített fejlesztési területek önállóan nem támogathatók, kiegészítő jellegű fejlesztésként kapcsolódhatnak az a) – c) alpontok, mint fő fejlesztési kezdeményezések bármelyikéhez.
A támogatásból fejlesztendő tevékenységek a megvalósítani tervezett fejlesztés profilja szerint a TEÁOR kategóriák besorolásában főszabályként élelmiszeripari kategóriába eshetnek:
TEÁOR 10 Élelmiszergyártás – minden alkategória, kivéve 109 (Takarmány gyártása), TEÁOR 11 Italgyártás – minden alkategória, kivéve 1102 (Szőlőbor termelése) alcsoport.
Megvalósítási helyszín: országos
Támogatási keret: Jelenleg nem áll rendelkezésre információ. A 2023-as költségvetési évben mintegy 6.000.000.000 forint, a támogatás összege minimum 300 millió Ft, maximum 500 millió Ft volt.
Támogatási intenzitás: Jelenleg nem áll rendelkezésre információ. 2023-ban max. 70% volt.
Támogatás formája: vissza nem térítendő
Felhívás tervezett megjelenése: 2024 II. negyedév

