Ezt kell tenned most, ha a cégeddel idén sikeresen akarsz pályázni!

Hamarosan közzé kell tenni a cégek éves beszámolóját, a mérlegeket is, amelyek azonban erősen befolyásolhatják egy-egy cég pályázati sikereit. Nem mindegy ugyanis, hogy milyen szemlélettel állunk neki a mérleg elkészítésének, vannak ugyanis szempontok, amelyeket érdemes figyelembe venni, ha 2025-ben sikeresen szeretnénk pályázni. Mutatjuk azt az 5 fontos dolgot, amire mérlegkészítéskor érdemes odafigyelni. 

A vállalkozások a mérlegzáráskor gyakran kizárólag az adóoptimalizálásra koncentrálnak. Azonban érdemes pályázati szempontból is előrelátónak lenni, mert lehet ugyan, hogy kicsivel több adót fizetünk, de cserébe jóval nagyobb támogatásokhoz juthatunk. Az alábbi főbb tényezőkre szükséges figyelni, mivel ezek a pályázatok elbírálásánál is kulcsszerepet játszanak:

  1. Árbevétel: Az árbevétel szintje meghatározó tényező a pályázati elbírálásnál.
  2. Saját tőke: Minél magasabb a saját tőke, annál több támogatást lehet igénybe venni.
  3. Statisztikai létszám: A legtöbb pályázat esetén minimális létszám követelmény van, általában 3 vagy 10 fő. Ez az éves statisztikai létszám, amelyen utólag már nem lehet változtatni, ezért előre kell tervezni. Akár már most is érdemes ezzel tervezni a 2026-os pályázati évre. 
  4. Bérköltség: A megfelelő bérköltség fenntartása fontos, mivel ez is meghatározza a pályázati lehetőségeket. Gondold végig a foglalkoztatási stratégiát is. 
  5. Osztalékfizetés: Különösen kutatás-fejlesztési projektek esetén fontos, hogy az elmúlt három évben az eredmény több mint 50%-át ne vegyük ki osztalékként, mert ez hátrányosan befolyásolhatja a pályázati esélyeket.

Ezek azok a pontok, amelyekre kulcsfontosságú, hogy odafigyeljetek, de vannak még további szempontok:

  • Ha a cégnek vidéki telephelyei vannak, amelyekre hazai vagy Európai Uniós pályázatot szeretne, akkor oda tényleges árbevételt kell allokálni. 
  • Fontos figyelni arra is, hogy a bevételek milyen TEÁOR-számokhoz kapcsolódnak, mivel egyes pályázatok specifikus tevékenységi körökhöz kötöttek. Egy szolgáltatás több TEÁOR-számhoz is besorolható lehet, ezért tudatosan kell eljárni a számlázás során.

A pályázati szempontoknak is megfelelő mérleget készíteni nem kizárólag a könyvelőd feladata, érdemes több oldalról is megtámogatni ezt a folyamatot. 

Mérlegkészítés előtt érdemes összeültetni a könyvelőt és a pályázati szakembert egy konzultációra. A könyvelő adózási szempontból tudja optimalizálni a mérleget, míg a pályázati tanácsadó megmutatja, hogyan lehet a vállalkozást pályázati szempontból is versenyképessé tenni. Ez a konzultáció hitelfelvétel esetén is hasznos lehet.

Ezért javasoljuk, hogy már az üzleti év során, még a mérlegzárás előtt, tervezzük meg ezt az egyeztetést, mert bár lehet, hogy jár némi költséggel, de hosszú távon sokkal nagyobb megtérülést biztosít. A pályázati tanácsadás igen sokrétű feladat, és nem csak abból áll, hogy adatlapokat töltenek ki. Ilyen esetekben is, mérlegkészítéskor is támogasd meg a munkafolyamataidat pályázatíró cég bevonásával. 

Ha pedig már pontosan tudod, hogy mire szeretnél pályázni, keress minket, minősítsd elő a céged az SG Opus Consulting pályázati tanácsadóival! 

Kérdőívünk: https://sgholding.hu/palyazati-kerdoiv/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük