Évek óta foglalkozunk pályázati tanácsadással, pályázatírással, több ezer pályázatot készítettünk már el. Száznál is több azoknak a cégeknek a száma, akikkel együtt dolgoztunk. Hatalmas tapasztalat és információ mennyiség gyűlt össze így nálunk, amelyet most megosztunk veletek. Első körben azokat a kérdéseket vettük górcső alá, amiket a kkv vezetők tettek fel nekünk akkor, amikor hozzánk fordultak egy-egy pályázat kapcsán. Íme a legnagyobb tévhitek az Európai Uniós pályázatokkal és a pályázatírással kapcsolatban!
1. Csak “neresek” nyerhetnek pályázatot
Ez egy gyakran hangoztatott, de hamis állítás. A pályázati lehetőségek nyitottak minden vállalkozás számára, amely megfelel a kiírásban szereplő feltételeknek. Bár vannak politikai sztereotípiák, a valóságban bárki sikerrel pályázhat, ha megfelelő szakmai és pénzügyi háttérrel rendelkezik. Ebben egyébként nagyban segít az előminősítése, amelyről ebben a bejegyzésben írtunk nektek.
2. A pályázati pénz “ingyenpénz”
Ez az egyik legkárosabb tévhit. A támogatás sosem ingyenes, hiszen:
• az adófizetők pénzéből kerül visszaforgatásra,
• számos feltételnek kell megfelelni, például önrészt biztosítani és a vállalt kötelezettségeket teljesíteni,
• jelentős adminisztrációs és elszámolási kötelezettség terheli a nyerteseket.
Ezért kell komolyan venni, megfontolni, előminősíteni mind az ötletet, mind pedig a cégünket.
3. Nyertes pályázat után “csak megkapom a pénzt”
Sokakban él az a tévhit, hogy az uniós vagy hazai pályázat megnyerése után nincs több teendő. A valóságban a támogatás felhasználása szigorúan szabályozott:
• Csak az a tevékenység támogatható, amit a pályázatban megjelöltek.
• Minden változást előre engedélyeztetni kell.
• Pontos és részletes elszámolást kell készíteni, a szabálytalanságok pedig visszafizetési kötelezettséget eredményezhetnek.
Röviden: a munka dandárja azután jön, hogy megnyertük a pályázatot. Jó, ha végigkísér egy csapat ebben a folyamatban is, támogatnak bennünket és vezetik az adminisztrációt, hogy a cég vezetése a pályázat szakmai megvalósítására tudjon minden erejével koncentrálni.
4. A támogatást könnyen visszavonják
Bár ritka, a támogatás visszavonása legtöbbször a pályázó hibájából történik. Tipikus okok:
• Szabálytalanul használták fel a támogatást (pl. más eszközt vásároltak, mint amit a pályázatban írtak).
• Nem jelentették be az adatok változását (pl. telephelyváltás).
• Elmulasztották az elszámolási kötelezettségeket.
Nem lehet tehát eléggé sokszor hangsúlyozni, hogy a munka ott kezdődik igazán, amikor a pályázatunk nyert. Ha visszavonják a támogatást, az szinte mindig rajtunk múlik, ezért jó, ha a pályázatírók velünk vannak addig, amíg el nem számoltunk.
5. A pályázatok 100%-os támogatást nyújtanak
A legtöbb pályázat a projekt összköltségének csak egy részét, általában 50-70%-át finanszírozza. A 100%-os támogatás ritka, és általában nagyon szigorú feltételekhez kötött. Sőt, sok pályázat utófinanszírozott, vagyis előbb a vállalkozásnak kell teljesítenie, és csak utána kapja meg a támogatási összeget.
+ Bónusz tévhit: A pályázatírók kapcsolataik miatt sikeresek
A pályázatírás szakmai tanácsadói tevékenység, amely tudáson, tapasztalaton és alapos munkán alapul. A sikerdíjas rendszer félreértelmezése sokszor azt sugallja, hogy a pályázatírók politikai kapcsolatokkal operálnak. Valójában a pályázat sikere leginkább a megfelelő dokumentáció, a szabályok betartása és a pályázatíró szakmai kompetenciája függvénye. Na és persze az előminősítés. Így ha pályázatban gondolkodtok, mindenképpen végezzétek, végeztessétek el az előminősítést. Erről bővebben itt: LINK.
A következő bejegyzésben pedig végigvesszük, hogy hogyan tudunk sikeres pályázatot írni, mi számít, mi nem számít, mire kell figyelni, mit kell végiggondolni azelőtt, hogy belevágunk egy pályázatba.

